Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót

hosszú estéken remegve lestem 

Vártam nyílását, azon a sok-sok

felejthetetlen

szép gyermekkori karácsonyesten.

 

Kipirult arccal, dobogó szívvel,

úgy vártam, mikor fordul a zárja,

mikor tárul fel s mikor ragyog fel

a titok fája.

Ó, hogy csábított minden kis ága!

 

Rég volt ... azóta évek repültek

és messzirõl int már az öregség,

s azt veszem észre, felnõtt vén gyerek

- ez már nem emlék -

a karácsonyi ajtót lesem még.

 

Ó, de már többet tudok azóta,

gazdagabb titkok hívnak és várnak!

Ragyogóbb minden karácsonyfánál

- mit szem nem láthat -

országában a dicsõ királynak.

 

Tudom, az ajtó egyszer kitárul,

s jöhetnek gondok, vagy szenvedések,

ez ad most nekem derût, nyugalmat,

hogy ott az élet

az ajtó mögött... s már a küszöbön 

élek.