Míg New Yorkban és Washingtonban az Extremely Hungarian, magyarul Csordultig magyar kulturális évadról olvashatunk, addig itt nálunk Chicagóban már hosszú évtizedek óta folynak a hasonló programok, amelyek a keleti partiakhoz képest nem kerülnek 3.5 millió dollárjába a magyar adófizetőknek. Az elmúlt hetekben a Concertante di Chicago kamarazenekar sokéves magyar zenei programjait ismertettem az olvasókkal, most arról lesz szó, ami mostanában történik a közép-nyugati Metropolisban, s ami egy fillérjébe sem kerül a magyar államnak, illetve az adófizetőknek, de nagyszerű hírverése a kultúránknak. 

                        Február 7-én szombaton, este 7:30-kor a belvárosi Gene Siskel Film Centerben került bemutatásra, a 2008-ban készült No Subtitles Necessary: Laszlo and Vilmos magyarul Nincs szükség feliratra: László és Vilmos című, egész estét betöltő, a két világhíres operatőr Kovács László és Zsigmond Vilmos életéről, munkásságukról szóló dokumentumfilm. A film rendezője James Chressanthis és az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos jelenlettükkel biztosították a vetítés sikerét, ezért nem volt meglepő a pénztárnál a Sold Out – Minden jegy elkelt táblát látni. A széles érdeklődéshez nagyban hozzájárult, hogy a chicagói premiert előző napon Nick Digilio a WGN720AM rádióállomás esti műsorában hosszasan beszélgetett a filmről Zsigmond Vilmossal, valamint James Chressanthis rendezővel. A helyi magyarok számára Mezei István chicagói főkonzul biztosított extra jegyeket. A szupermodern vetítőtermet zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, akik a vetítés után jó órahosszat maradtak még az ankéton, amelyet Nick Digilio vezetett profi módon. Tavaly november 17-én, a film hollywoodi premierét követően Bokor Balázs Los Angeles-i magyar főkonzul a sajtó számára a következőket nyilatkozta a filmmel kapcsolatban: „Ez a két ember gyökeresen megváltoztatta a hollywoodi filmipart, s ez a dokumentumfilm a két operatőr művészetének elismerése mellett fantasztikus propaganda Magyarországnak.”

                        A filmben részleteket láttunk az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, amelyeket a két fiatal operatőr, a főiskolától kölcsönvett két Arriflex 35mm-es kamerával készített Budapest utcáin. A nyers filmeket Kovács László lábára tekerve vitte át Ausztriába. Ez az anyag lett később része, annak az 5.  évfordulóra készült Revolt in Hungary című tévéfilmnek, amely a kiváló narrátor Walter Cronkite tolmácsolásával a mai napig a legmegrázóbb, legizgalmasabb filmdokumentuma dicső forradalmunknak. Érdekes, hogy a két fiatalember 1956 októberében alig ismerte egymást, de a Rákóczi út és Vas utca sarkán, a főiskola közelében történt találkozásból, életre szóló barátság keletkezett kettőjük között. Ausztriából 1957-ben kerültek át Amerikába, ahol elváltak útjaik. Kovács előbb New York-ban dolgozott egy fényképésznél, majd filmlaborban Seattle-ban, 1958-ban Zsigmond hívására Hollywoodba költözött. Zsigmond már kezdetben Los Angelest választotta, ahol éveket várt operatőri munkára, amely szakszervezeti tagsághoz volt kötve. Hollywoodban eleinte mindketten, – un. B kategóriájú - olcsó filmeket forgattak, Kovács volt Zsigmond segédoperatőre.

Az áttörést Kovács számára Dennis Hopper filmje, a Szelíd motorosok – Easy Rider hozta, amelyben Peter Fonda, Dennis Hopper mellett Jack Nicholson karakterszerepet alakított. Akkoriban – 1969-ben - a stúdiókban még festett díszletek előtt készültek a mozik, Kovács az Easy Rider szabadban felvett eljárással, mintegy forradalmasította az operatőr szakmát. Egy későbbi interjúban a világítás fontosságáról kérdezte a riporter. „Tudom mennyire fontos önnek a világítás, csakúgy, mint a magyar iskola. Ez lenne az a hungaricum, ami miatt önök sikeresek tudtak lenni Amerikában? Én még mindig a világítást tartom a legfontosabbnak. Mindent ki lehet fejezni vele. A világítás karaktert, textúrát, tónust, drámát ad a filmnek. Nekem olyan fontos a világítás, mint egy festőnek az ecset.”

Zsigmond Vilmos 1957-ben részt vett az Ungarn in Flammen – Magyarország lángokban című dokumentumfilm elkészítésén, majd kollégájával, barátjával, Kovács Lászlóval együtt az USA-ba emigrált. Kezdetben fotólaboránsként, technikusként dolgozott Hollywoodban, majd horror és egyéb B kategóriás filmeket forgatott. Az első figyelemre méltó munkái 1971-ben, a McCabe an Mrs Miller, majd The Hired Hand – A bérmunkás – amelynek Peter Fonda a rendezője és egyben főszereplője volt. 1977-ben Steven Spielberg Close Encounters of the Third Kind – Harmadik típusú találkozások című filmjében végzett operatőri munkáért Oscar-díjat kapott. Ezen kívül még háromszor jelölték Oscarra: 1978-ban The Deer Hunter, 1984-ben The Rider és 2006-ban The Black Dalia című filmekért, valamint Emmy-díjat is nyert a Stalin című TV-filmért. A magyarok számára fontos film, a 2001-ben készült Bánk bán, ami ugyan kimaradt a Nincs szükség feliratra dokumentumfilmből, de kiemelkedő helyet kap Zsigmond Vilmos életművében. Egy 2001-ben közölt interjúból idézek, amelyben a riporter feltette a kérdést a kiváló operatőrnek, hogy milyen szempontok alapján vállalta a Bánk bán operafilm operatőri munkáit: „Az a legfontosabb, hogy miről szól a film. Ettől függ, hogy mit vállalok el. A Bánk bánnál más okok is közrejátszottak: egyrészt végtelenül tiszteletre méltó felkérésnek tartottam, a távolság miatt bennünk – külföldi magyarokban – általában erősebb a magyarság-tudat, mint az itthoniakban. Ez is közrejátszott abban, hogy elvállaljam ezt a feladatot. A másik ok pedig az volt, hogy végre itthon is forgathassak filmet, ugyanis annak idején úgy hagytam el az országot, hogy nem készíthettem előtte magyar nagyjátékfilmet. Vagyis ez az első egész estés magyar film, amiben dolgozom.”

Zsigmond Vilmos „világklasszis operatőr, aki – amerikai kollégái szerint – rangot adott a szakmának. Született képalkotó, sajátos kézjegyű „mozgóképfestő”. Fénnyel komponál. Színekben gondolkozik. Eredeti látásmódjával érzelmi világot költ.”

Chicagóban a vetítést követő ankéton, kifejtette, hogy számára érthetetlen az a professzionista féltékenység, ami Magyarországon divat a szakmában. Ők Kovács Lászlóval kettesben, barátja 2007-ben bekövetkezett halála előtt, állandóan oktatták a fiatal tehetséges operatőröket. Itt Chicagóban a vetítést megelőző napon mesterkurzust tartott fiatalok számára. Velünk, magyarokkal pedig úgy beszélgetett, mintha évek óta barátok lettünk volna. Az amerikai közönség, akik végignézték a filmet, sosem felejtik el, hogy Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyarországról indultak a világhír felé.

Február 14-én szombat este, a Norridge-i Magyar református imaház adott otthont, a Kalotaszeg a változó időben című programnak, amelynek előadói Fülemile Ágnes és férje Balogh Balázs voltak, akik mindketten tagjai a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének. Ágnes immár a harmadik éve vezeti az Indiana State University égisze alatt működő Magyar Tanszéket. Tavaly tavasszal jártak nálunk Chicagóban, amikor Fülemile Ágnes, a Téka népzene együttes előadását látta el angol és magyar nyelvű szakmai magyarázattal. A tanszékvezető professzor egykoron maga is népi táncos volt, így az előadást saját tapasztalataival fűszerezte. A tudós házaspár a 90-es években kezdett hozzá Kalotaszeg kultúrája felméréséhez, nemrég hónapokat töltöttek a Kolozsvár melletti vidék Nyárszó nevű 160 lakosú egyszerű falujában, távol a megszokott modern életmódtól. Két kisgyerekük is ott járt óvodába, iskolába. A környék nagy része lassan elrománosodott, ezért fontosnak tartják, a 24. órában történő felmérést.

Balogh Balázs tavaly Pittsburgh környékén végzett kutatást az ottani magyarságról, különös figyelmet fordítva az első világháborút követő Pennsylvaniában letelepedett családok életére. Az egyszerű sorból érkezett paraszti munkásemberek bekapcsolódása az ipari amerikai életformában nem volt könnyű, a fejlődő acélgyárak munkásai Európa, főleg Közép-Európa kivándorlóiból kerültek ki. Nálunk, Chicagóban Fejős Zoltán végzett magyarságkutatást az 1980-as évek elején, kiváló könyve: A chicagói magyarok két nemzedéke 1890 – 1940 az egyetlen tudományos néprajzi felmérés, a közép-nyugati városban és környékén letelepedett magyarságról. Tavaly, a Magyar Külügyi Intézet égisze alatt felmérés készült az amerikai magyarságról, ami 2008-ban Beszédből világ című szociológiai és néprajzi könyv formájában látott napvilágot Papp Z. Attila szerkesztésében. Az 514 oldalas könyvnek, hozzáértő szakemberek szerint „számos kifejezett eredménye, pozitívuma van.” Nekünk amerikai magyaroknak visszatetsző, hogy a kutató: „olyanak látja külhoni honfitársait, mintha egy elmaradott afrikai törzs lenne az amerikai magyarság.” Rosszabb, ponyvább stílusban írt könyv nem jelenhetett volna meg rólunk, akkor sem, ha a tudományos munkatársak helyett, a Blikk pletykalap újságírói jártak volna Amerikában.

Időszerű lenne, az amerikai magyar szervezeteknek összefogni, és anyagiakkal támogatni azt a fiatal néprajzos kutatót, aki Fejős Zoltánhoz hasonlóan több mint egy évet dolgozhat egy városban és tüzetesen felméri a helyi magyarságot. Akár Kalotaszegen, Amerikában is a 24. óráját éli a magyarság.