|
Már rég ota nem sírtak rózsát a kertek,
Meztelen testtel lihegett a nyár.
Megszorult magban meghalt a kenyér
S csókasereg csippantotta kár!...
Nem történt semmi. Holt mágusként
Nehéz álmot álmodott a tó.
Csoda lenne, ha valaki most szólna,
fehér testet öltene a szó...
És szólt egy éhes: minden a Kenyér.
És szólt a Bölcs: több a Gondolat.
A kéjenc búgta: legtöbb a Vágy.
A filozóf: a Lényeg megmarad!
A hivatalnok: fizesd meg adód!
A hatalom: tömjéned add nekem!
A katona: legnagyobb a Kard!
A bankár hencegett: ki bír velem?
A vak sikoltott, jaj, szeretnék látni,
A szerlmes: minden Szerelem,
Az optimista: minden csupa rózsa,
A pesszimista: minden sírverem!
És nem történt semmi...
És ott álltak a Hegy tövében mind,
A koldusok és vétkes vámszedõk
És éppen arról folyt a szó közöttük,
hogy megtelnek mind a temetõk,
Hogy elhervad a virág és gyönyör
És kár jónak lenni, boldog az erõs!
Boldog ki mindig csak kacag,
Mást legyûr és rangos, tehetõs...
Az út porában vállig érõ hajjal,
Lassan Valaki föl a Hegyre jött
És úgy látszott mintha, mintha szállna
S aranykör lebegne feje fölött-
A tömegbõl még a panasz morajlott,
Mikor megszolalt, halkan, hogy elég!
Homlokán megfénylett a betlehemi csillag
És testet öltött a hegyibeszéd.
|
Vers mindenkinek 
