Nehéz ez az élet…” olvassuk az újságban, látjuk naponta a tévében, halljuk a rádióadókon, de mi lenne, ha befejeznénk a mondatot? Mondjuk úgy, hogy: “Nehéz, sőt elviselhetetlen az élet Isten és barátok nélkül.”

 

Gyülekezetünk példa arra, hogy ha kérjük az Úr áldását munkánkra, az meg is adatik. Hadd éljek a vitorla példázatával: hiába fúj a szél, ha a vitorla nincs felhúzva, mert abból haladás nem lesz. Azaz: hiába várjuk az Úr áldását karba tett karokkal, az Úr csak azt tudja megáldani, amit megteszünk.

 

Íme néhány esemény abból, amire áldást kértünk és kaptunk. Talán azzal kellene kezdenünk, hogy 2007 novemberében gyülekezetünk vendégül látta Böjte Csaba testvért, aki árva gyerekeket gondozását vállalta élete feladatául. Vendégeinktől elbúcsúzva néhányan még együtt maradtunk egy kicsit beszélgetni. Szó esett arról, hogy imatermünk lehetne szebb is, milyen kár, hogy az ablakok nem nyílnak, és jó lenne az is, ha többen lennénk. A sajnálkozás közepette egyszercsak felmerült a kérdés: mi lenne, ha nem csak panaszkodnánk, hanem tennénk is valamit, és még ez év karácsonyára adnánk valami igazi ajándékot a Gyülekezetnek. Elképzeltük, milyen lenne az imaterem fehér falakkal a meglévő barna helyett, milyen lenne, ha neonok helyett  korszerű mennyezet világítás lenne, ha a prédikációt a hátsó sorban is tisztán lehetne hallani, és ha nem csak 30-35-en férnének be. De hát ha mindez hosszú évekig megfelelt, akkor miért éppen most, és miért éppen mi lennénk azok, akik ezen változtatnak? 

Számolgatni kezdtünk, mennyibe is kerülne álmaink megvalósítása, és mit honnan tudnánk beszerezni. Az ötlet tehát megszületett, és nem hagytuk elveszni. Hamarosan került víz-gáz szerelő, kiderült, hogy van köztünk, aki villany szereléshez is ért, kerültek tapasztalt festők, és lelkes emberek, akik a mesterek útmutatásai alapján dolgoztak, noha sohasem jártak építkezésen. Nem számított, hogy ettünk-e, fáradtak voltunk-e, csak a munka menjen. Gyülekezetünk asszonyai hamarosan gondoskodni kezdtek rólunk: naponta egyszer főtt ételt hoztak. Mindenki azzal járult hozzá az átépítéshez, amivel csak tudott, és úgy, ahogyan tudott. A munkát kizárólag önkéntes alapon végeztük: mindenkit vártunk, de senkit sem köteleztünk. Az átalakítás alatt az Istentiszteleteket pedig az épület nappalijában tartottuk.

 

              Öt hét sem telt bele, elkészült az új imaterem, és szebb lett, mint amit valaha is  megálmodtuk. Bár vagy 1,500 ledolgozott órát számoltunk össze, mindenki ingyen dolgozott, így az építkezés csupán az anyagok beszerzési árába került, ami nem haladhatta és nem is haladta meg az előirányzott max. 10.000 dollárt.

 

A tágasabb, új imaterem lehetővé tette, hogy befogadjuk a kántáló cserkész csapatot karácsonykor, s a húsvétot is száz ember ünnepelhette együtt.

 

Az  imaterem átalakítása azt is megmutatta: egyesek csak vallják, hogy Isten országát építeni kell, mások meg szívügyüknek tekintik, és tesznek is érte. Az átalakítás úgy ment, mint a hógolyó készítése: az elején még össze kell szedni a havat, azután meggyúrni és gurítani, hogy nőjjön. A hógolyó elkészült, most már csak gurítani kell, s hálát adni, hogy nő.

 

Gyülekezetünkben pár éve tradícióvá vált az apák napi piknik. Idén is megtartottuk, és több újdonságot vezettünk be. Mindig minden pikniken sok a gyerek, akik szívesen szaladgálnának a kertben, de a szülők féltésből maguk mellett tartják őket: „Nehogy valami bajuk legyen,” ezért idén a gyerkek felügyeletét magunkra vállaltuk. Mi, a szervezők gondoskodtunk arról, hogy a gyerekeket játékokkal elfoglaljuk. Délre már mindegyikük szószerint a saját bőrén tapasztalta, hogy a víz hamar szárad, és a borotvahab nem is olyan kellemetlen szagú. De apák napi piknik lévén, külön versenyszámokat szerveztünk az apukáknak. „A felnőtt emberek kinőttek már a játékokból” ¾ gondoltuk mi is másokkal együtt, ám hamarosan tapasztaltuk, hogy ez nem így van. Idős és fiatal apukák lelkesen verték a fej nélküli szegeket a fatuskókba lyukas kalapáccsal, büszkén tartották oda a pocakjukat, hogy a lányok megmérjék ¾ nem volt egyetlen szomorú ember sem aznap nálunk, valamennyien jól szórakoztunk. Hogy a pocakok tovább nőhessenek, mititei, kűrtős kalács, házi készítésű sütemények, és hajában tűzön sütött kukorica szerepelt a menűn.

Amikor az emberek egymásra találnak, kis közösség alakul ki, és ha minden szépen halad, akkor fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb csak magukkal kezdenek foglalkozni másokat kizárva. Ezt szeretnénk elkerülni, nyitottak akarunk maradni minden új irányában, ami Istenünk dicsőségére és egyházunk javára szolgál.

 

A Chicago-i Hunyadi Mátyás Cserkész Csapat már régóta tervezgetett egy Gulyás Fesztivált, s ezt nekünk is megemlítették. Mivel számos híres szakáccsal büszkélkedhetik a Chicago-i magyar közösség, úgy gondoltuk, érdekes lenne, ha össze is mérnék tudásukat, és együttesen valóra válthatnánk a cserkészek elképzelését. Hogy ne csak a szónál maradjunk, kitűztük az időpontot július 13-ra. Bizonyára mindenki látott már lelkes embereket, de ilyeneket alig! Szinte egy szuszra elkészült a verseny alapszabálya, és a benevezési feltételek listája. Szép, színvonalas szórólapok készültek, majd kijelöltük és megépítettük a tűzhelyeket. Az Istentiszteletet rendkívüli módon reggel kilenctől tartottuk, hogy féltizenegykor megkezdődhessen a főzés, mert délután félháromkor következett a zsűri és a közönség általi megmérettetés. Ünnepélyes tűzgyújtás után elindult a verseny, amelyen kilenc csoport vett részt. Az Első Magyar Chicago-i Gulyás Fesztiválon valamennyi szakács büszkén hordta a szervezők által átadott, kizárólag erre az alkalomra készített kötényt a gulyás fesztivál címerével. Minden szakács díjban részesült, és megannyi szép emlékben, de jól járt a résztvevő sokaság is, mert mindenki ehetett abból a gulyásból, amelyikből akart, méghozzá annyit, amennyi belé fért.  A Cserkész Csapat a fesztival emblémájával díszített rövid ujjú polókat készítettetett, hogy ezzel tegye emlékezetessé az eseményt. A hangulatról csak annyit, hogy este tíz után még mindig negyvenketten ültünk a tűz körül.

 

Ha valaki kételkedne, vagy megkérdőjelezne bármit az itt olvasottakból, azt szeretettel várjuk gyülekezetünk web oldalán: www.reformatusok.com

 

„Isten nem teremtett senkit péntek délután, zárás előtt”¾ mondotta volt Böjte Csaba testvér. Hiszem, hogy terve van velünk az Úrnak, ha Őrá figyelünk. „Nehéz az élet, ” de ha Ő a mi igazi pásztorunk, és barátok vesznek körül bennünket, mégis mennyivel könnyebb!

 

 

 

 

 

                                                                                    Tufán Áron lelkész helyettes

 

                                                                                     2008 Norridge-i Reformatus Egyhaz