A Norridge-i Magyar Református Egyház jótékonysági bálja lesz az e heti krónika témája, azonban mielőtt hozzáfognák a sikeres Tavaszi bál beszámolójához, úgy érzem, tartozom a gyülekezet új lelkésze bemutatásával.            

  Tavaly decemberben meglátogattam a Foster Avenuen lévő imaházat, amelynek termét éppen akkoriban nagyobbították, alakították újjá, a gyülekezet tagjai. A Norridge-i Reformátusegyházat idestova másfél éve, új lelkész, hivatalosan helyettes lelkész, a fiatal Trufán Áron vezeti. A templom új imaterme Karácsony előtt elkészült, és azóta újjávarázsolt körülmények között dicsérik az Urat a gyülekezet hívei. A közkedvelt fiatal lelkésszel akkor hosszasan beszélgettem, s az első kérdésem az volt,

- Ki vagy, honnan jöttél?

  Marosvásárhelyen születtem, 1983-ban, a családban előttem senki sem volt lelkész. A szüleim mezőgazdászok, azelőtt kuláknak minősültek, van egy nővérem, akivel nagyon közel vagyunk egymáshoz. A kollégiumot 1997-ben kezdtem, Marosvásárhelyen, 2001-ben felvételiztem Kolozsváron a teológián, amelyet 2004-ben fejeztem be. Az év nyarán Wisconsinba jöttünk dolgozni, s ott mindenféle munkát elvállaltunk. Wisconsin Dellsben a zsebpénzt kerestük meg az őszi tanévre. Egyszer lejöttünk Chicagóba, megismertük Nt. Tóth Pétert, az akkori lelkészt és Ft. Vas László atyát, a Szent István Király templom plébánosát. Tóth Péter meghívására egyszer prédikáltam is. 2005-ben jöttem vissza Chicagóba, azóta élek itt.

- Sokszor láttalak téged ünnepségeken, bálokon táncolni. Nem is akárhogy. Mióta táncolsz?

- Tizenkét éves koromban kezdtem Marosvásárhelyen, azután Kolozsváron abbahagytam. Mikor idejöttem, már működött egy tánccsoport, amelyet Balázsi Gábor alapított, ő Texasban kapott állást így most nélküle működünk. Barátommal Székely Áronnal mi már odahaza is táncoltunk, de itt nehéz összeszedni egy csoportot, mert kevesen és ritkán jönnek gyakorolni. A cserkészeknél voltak táncosok, de azok dolgoznak már, pedig a fellépéshez gyakorolni kell. Szeretnénk, ha a minőség olyan fokon lenne, hogy érdemes legyen színpadra lépni. Ruháink sincsenek, pedig a szép népviseleti jelmez adja a színt az előadáshoz.

- Most pedig valamit magadról és a terveidről:

- 2006. november első vasárnapján kezdtem a chicagói – Norridge-i – szolgálatot. ElőttemNt. Szabó Pál kért néhányszor, hogy vállaljam el a kisegítést, sőt még Nt. Tóth Péter alatt is tartottam Istentiszteletet két alkalommal. Azután, amikor Nt. Szabó Pálék Texasba költöztek, a gyülekezet felkért, ideiglenesen legyek én a lelkész, amit elvállaltam. Átmenetileg gondolták ők is, én is. Akkoriban szétesőben volt a gyülekezet, akik itt akarták hagyni, meggondolták, akik már elmentek, azok közül sokan visszajöttek. Azután sokan jöttek újak is, bekapcsolódni, segíteni. Hozzáértő emberek, akik az Isten házát jönnek építeni. Dolgozunk, gyarapodunk és vasárnaponként hálát adunk a jó Istennek.

  A lelkész bemutatása után, ideillik néhány sor a 94 éve működő gyülekezet történetéről is. Az anyagot most is, mint máskor Fejős Zoltán A chicagói magyarok két nemzedéke 1890 – 1940 az etnikai örökség megőrzése és változása című, Budapesten 1993-ban megjelent könyvéből merítettem. Dr. Fejős Zoltán jelenleg Budapesten a Néprajzi Múzeum főigazgatója, a 80-as évek elején közel egy évig élt és dolgozott Chicagóban.

  Fejős Zoltán könyvéből idézem a következőket: „1914-ben egy újabb református egyház alakult Chicagóban, miután a Westside-i reformátusok többsége kivált a belvárosi gyülekezetből. Megvásárolták a Carroll Avenuen álló, a negyedből kiköltözött német lutheránusok templomát. A Chicago Westside-i Magyar Református Egyház kis gyülekezet volt, a harmincas évek végén az egyházhoz kb. 120-140 család tartozott. 1940-ben 161 fizető tagja volt, s anyagilag összesen 330-an támogatták az egyházat. Közülük persze nem mindenki a Westside-i negyedből került ki, s a Carroll Avenue vidékén természetesen más vallásúak is laktak....Az Egyesült Államokban a bevándoroltak számára az egyik legfontosabb szervező erő az egyház volt.”

  A Westside-i református gyülekezet alapítói közül sokan jöttek a Máramaros megyei, Viskvárosából, amely ma Ukrajnához tartozik. 1914-ben kb. 500 egykori viski élt Chicagóban, amikor a szülővárosnak 4400 lakósa volt. Legtöbben közülük a város nyugati oldalán találtak maguknak munkát, a közeli Northwestern vasúttársaság rendező-pályaudvarán. A viskiek közül az Igyártó család neve forrott össze az egyházéval. A Carroll Aveue környéke az 50-es években etnikailag változott, beköltöztek a feketék, míg a magyarok távolabbi peremvárosokba távoztak. 1957-ben a Westside-iak öt acre (cca. 4000 négyzetméter) területet vásároltakNorridgeben a Foster és a Cumberland utcák sarkán. Az ott álló parókia alsó helységében – imatermében – tartják Istentiszteleteiket 1967óta.

  A Westside-i Magyar Evangéliomi és Református Egyházat 1947 és 2000 között, 53 éven átNt. Dr. Parragh Dezső vezette, majd öt évig Nt. Tóth Péter és később Nt. Szabó Pálkövetkezett, őket követi a fiatal Trufán Áron, kinek vezetése remélhetőleg új korszakot nyit a közel százéves chicagói református gyülekezet életében. Manapság az imaház fejlesztése a legfontosabb szempont és ennek érdekében Tavaszi bált rendeztek, a Szent István Királytemplom Mindszenty József hercegprímásról elnevezett nagytermében. Nem az első alkalom, hogy a Norridge-i reformátusok, a chicagói katolikusok templomában rendeznek báli eseményt, 2004-ben, a gyülekezet 90-éves évfordulóját is itt tartották.

  Április 26-án, szombat este, szokatlanul népes közönség gyűlt egybe, hogy finom házias vacsora és vidám muzsika mellett, kellemes, baráti társaságban szórakozzanak együtt. Az est kezdetén Trufán Áron lelkész üdvözölte a közönséget, kiemelve Dr. Mezei István főkonzul és felesége Egri Magda konzul jelenlétét, majd rövid asztali áldás mondott, a vacsora előtt. A gyülekezet keretében működő, nyolctagú népi tánccsoport rövid műsora következett, ezután a vacsora, amelyet az egyház tagjai készítettek nagy szakértelemmel. A zenét, a gyülekezet mindentudó, ezermester támogatója Kovács Lóránt szolgáltatta, aki ezúttal DJ minőségben működött. A főként fiatalokból álló publikum, élvezettel ropta a táncot, a régi KarádyKatalin számokra, majd keringőkre, újabb, modern táncokra egyaránt. Örömmel láttam, hogy a 90-es évek slágere, a macarena is visszatért, bár a táncosokon látszott a gyakorlat hiánya. Legközelebbi bálon talán a csoportos lovacska – amerikai nevén, a bunny-hop - is előjön, sok évtizedes szunyókálásából. 

  A sikeres Tavaszi bál ezúttal is megmutatta, hogy a jól szervezett rendezvényeket támogatja a helyi magyarság, főként az utóbbi időben újonnan érkezett, barátokat, társaságot kereső fiatalok. Külön öröm számunkra látni, hogy a fiatalok bekapcsolódtak a közösségi, társadalmi munkába. A Norridge-i református gyülekezet vezetőinek, és tagjainak, a bál rendezőinek gratulálunk a jól végzett, sikeres munkáért.