A hit mindenkié, de nem kell mindenkinek.

Aki hisz Istenben, ezt nem érti meg

Isten a jóság, a remény, a szeretet

Miért nem kell, ha a tiéd lehet.

Azt kapod Istentől, mit csak tőle kaphatsz

Éltedben meglelheted így a nyugalmat.

Üres óráidban sem leszel egyedül.

Isten szeretete melletted ül.

Ha bántanak mások, és te védtelen maradsz,

Isten kezébe mindig kapaszkodhatsz.

Az Ő keze hozzád szelíden mu"Uram, állíts szájam elé orséget, és ajkam kapujához rendelj védelmet" 

(Zsolt 140, 3)

A hallgatás szelídség,

amikor nem szólsz, ha bántanak,

amikor nem keresed

a magad igazát,

amikor hagyod,

hogy Isten védelmezzen téged,

a hallgatás szelídség.

A hallgatás irgalom,

amikor nem feded fel testvéreid hibáit,

amikor készségesen megbocsátasz

anélkül, hogy a történteket

felemlegetnéd,

amikor nem ítélsz, hanem imádkozol,

a hallgatás irgalom.

A hallgatás türelem,

amikor zúgolódás nélkül

fogadod a szenvedést,

amikor nem keresel emberi vigaszt,

amikor nem aggódsz, hanem

türelmesen várod,

hogy "a mag" kicsirázzék,

a hallgatás türelem.

A hallgatás alázat,

amikor nincs versengés,

amikor belátod,

hogy a másik jobb nálad,

amikor hagyod, hogy testvéreid

kibontakozzanak,

növekedjenek, és érlelodjenek,

amikor örvendezve mindent

elhagysz az Úrért,

amikor cselekedeteidet félreértik,

amikor másoknak hagyod a

vállalkozás dicsoségét,

a hallgatás alázat.

A hallgatás hit,

amikor nyugodtan vársz, mert tudod,

hogy az Úr fog cselekedni,

amikor lemondasz a világról,

hogy az Úrral lehess,

amikor nem törodsz azzal,

hogy megértsenek téged,

mert elegendo neked

hogy az Úr megért,

a hallgatás hit.

A hallgatás imádat,

amikor átkarolod a keresztet,

anélkül, hogy megkérdeznéd:

"Miért?"

a hallgatás imádat.

"Jézus hallgatott" (Mt 26, 63)tat

Mellette újra otthonra találhatsz.

Úgy érzed, élsz, de nem élet az élet

Körülötted a dolgok csak örök kétségek

Ha nem változtathatsz, újuljon meg lényed

Isten kegyelméből újjászülethetsz.

A hit mindenkié, akard, hogy így legyen!

Akard, hogy hited neked is legyen!

Ha nem találtál megoldást, adok a kezedbe

Szorítsd erősen, élj vele!

A hit mindenkié, de nem kell mindenkinek.

Aki hisz Istenben, ezt nem érti meg

Isten a jóság, a remény, a szeretet

Miért nem kell, ha a tiéd lehet.

Azt kapod Istentől, mit csak tőle kaphatsz

Éltedben meglelheted így a nyugalmat.

Üres óráidban sem leszel egyedül.

Isten szeretete melletted ül.

Ha bántanak mások, és te védtelen maradsz,

Isten kezébe mindig kapaszkodhatsz.

Az Ő keze hozzád szelíden mutat

Mellette újra otthonra találhatsz.

Úgy érzed, élsz, de nem élet az élet

Körülötted a dolgok csak örök kétségek

Ha nem változtathatsz, újuljon meg lényed

Isten kegyelméből újjászülethetsz.

A hit mindenkié, akard, hogy így legyen!

Akard, hogy hited neked is legyen!

Ha nem találtál megoldást, adok a kezedbe

Szorítsd erősen, élj vele!

Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót

hosszú estéken remegve lestem 

Vártam nyílását, azon a sok-sok

felejthetetlen

szép gyermekkori karácsonyesten.

 

Kipirult arccal, dobogó szívvel,

úgy vártam, mikor fordul a zárja,

mikor tárul fel s mikor ragyog fel

a titok fája.

Ó, hogy csábított minden kis ága!

 

Rég volt ... azóta évek repültek

és messzirõl int már az öregség,

s azt veszem észre, felnõtt vén gyerek

- ez már nem emlék -

a karácsonyi ajtót lesem még.

 

Ó, de már többet tudok azóta,

gazdagabb titkok hívnak és várnak!

Ragyogóbb minden karácsonyfánál

- mit szem nem láthat -

országában a dicsõ királynak.

 

Tudom, az ajtó egyszer kitárul,

s jöhetnek gondok, vagy szenvedések,

ez ad most nekem derût, nyugalmat,

hogy ott az élet

az ajtó mögött... s már a küszöbön 

élek.

 

Egyszer igazán megláttalak

Ahol megláthat minden ember.

Mikor halálra adtad magad,

Hogy győzzél szent, nagy győzelemmel.

Egyszer igazán megláttalak...

Halálveríték vert ki éppen,

Arcodon folyt sok bíborpatak...

S én megdöbbenve álltam, néztem.

Egyszer igazán megláttalak...

Ajkadról a végső szó lebbent:

- Szemedből az utolsó sugár - 

És szállt: "Elvégeztem mindent!"

Egyszer igazán megláttalak...

Lándzsát döftek át a szíveden.

És akkor ott a kereszt alatt

Váratlanul megnyílt a szemem.

Megértettem, hogy szeretsz nagyon,

Minden értem van és helyettem.

Bűntől, haláltól szabad vagyok,

S én a szerelmed rabja lettem.

Láttam győzelmed a halálon,

Ott eljegyeztél engem örökre.

Most életem Jézus, felajánlom,

Szolgáljon Néked örömödre!

Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom,de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és őrült örömmel! És mentem, mindeneken által, íntépő, végső akarással! Dúlt otthonom rég összedőlt. Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta.

Mögöttem ég a poklok pokla. Előttem vad sziklák merednek. De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is, ha vérben is, a görcsben is.még ha utolsó is vagyokkit az özönvíz meghagyott,de harcom végigharcoloms a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogótkitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!

Uram, ha most onnan lenézel, 

lásd: a lét most sincs tele mézzel, 

hogy rengeteg bűn, kapzsiság van 

e szüléstől nyögő világban. 

Még nem mérték az igaz ember, 

az az "igaz," kinél a fegyver, 

az akar "jót," aki hatalmas, 

a szegény, gyenge neve: hallgass! 

... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja 

s a kapzsi ember meg se hallja, 

sőt, a nevedben ölni készül, 

s Te is, nem úr vagy már, de vádlott: 

-- így váltottad meg a világot? 

  

Engem nem tántorít el Tőled, 

ha nem mindig látom erődet, 

de száz ok, érv, kínos eset 

szól napról napra ellened 

s a gyenge hit megtántorul, 

ha nem látja: Te vagy az Úr! 

  

Uram, nem magamért esengek, 

de százmillió ember szenved, 

tetű, éhség, rabszolga-járom 

gyötri őket. Ezeket szánom. 

Mocsok, sötét odúk penésze 

s börtönfenék... Ez sokak része. 

Csontváz-anyák korcsokat szülnek 

s mind átkozódva, sírva tűrnek, 

szívük már robbanásig megtelt 

atom-erejű gyűlölettel... 

  

A szenvedők nevében kérlek, 

add, hogy legyen élet az élet, 

ne köss békét herék hadával: 

a munkát övezd glóriával. 

Nem kívánjuk, hogy Tündérország 

legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk 

harmata - de legyen az ember 

ember, nemes, szép küzdelemben. 

  

Tedd ujjongóbbá dalainkat, 

ritkítsd meg sűrű sóhajunkat 

s adj jó békét - ne majd a mennyben, 

de a Földön is!... Ámen, ámen.

 

Mi ajándékba kaptuk az időt

mint az ötezrek azt az öt kenyeret,

amibõl maradt még tizenkét kosár,

miután ők már ettek eleget.

 

Nos úgy-ahogy leéltük életünket

egészen eddig a mai napig,

örömünkből furcsa döbbenet lesz,

mint mikor látni kezdünk valamit,

ami eddig is szemünk előtt volt,

csak nem akartunk törődni vele,

mert az élet végtelennek tûnik,

ameddig csupa szín az eleje.

 

... lábunkban nagy futások remegése

orrunkban szúr egy régi halk sírás,

sok örömünknek volt bűn-gyökere

túltengő önérzet, hangoskodás...

- Alkalmankénti felbuzdulásból

lett-e valóság valami kevés?

Csalhatatlan érveléseinknek

mekkora része volt kár és szemét?

 

Mi ajándékba kaptuk az Időt,

és mohón faltuk, mint a kenyeret,

ami még maradt, csak az a miénk,

mert hozzátennünk semmit sem lehet!

De azt igen, hogy átadjuk Annak,

Akitől kaptuk.

                       Ha lehet ma még!

Ha úgy-ahogy leéltük életünket,

hadd legyen most már szent a maradék!

 

 

A mindennapi kenyeret

A mindenesti nyughelyet.

               

Nyáron a nyájas kék eget,

Télen a tűzhely meleget

 

Vizek jótévő hűvösét,

Tisztaság tiszta köntösét.

 

A harcban már kiméletet,

Hogy elbirjam az életet.

Kis gondot értem,mennyi bár

Koccant tojásnak is kijár.

És néha jó sugalmakat

Még el ne üljek hallgatag,

Mesét mely feltör könny helyett

És másoknak is enyhület.

 

Fölöslegképp meg ne tagadd:

Néha mosolyom is megadd,

Csak a kevés kedvesekért,

Kiknek ez még örömet ér.

 

És mindennapi hitemet,

Hogy elvezesse szivemet

A Tőled gyúló pici láng:

A mindennapi Miatyánk.

               

Ahová tettél, ott szolgállak,

Ahová megsejtelek, ott csodállak.

Ahogy tudlak, úgy követlek,

Ha megbotlom, nem csüggedek.

Amim van, azért magasztallak,

Amim nincs, azért nem zaklatlak.

Ami munkám, megcsinálom,

A jó szót érte sose várom.

Nem sikerül, nem kesergek,

Másnap mindent újra kezdek.

Ha szenvedI am. I was. I will be.

I am not coming soon I am here.

I was born on a cold night in a cold place

Unnoticed, unheralded by cold people

Who turned my mother away.

On that night were you listening?

On that night the "least of your brothers" was me. 

Now do you see, do you hear and do you care?

I am not coming soon I am here.

In your life do you see me

In the ragged men and women

Who search the cold street

Looking for my reflection in your heart?

Do you hear my voice in

Their muttered plea or in their tear?

I am not coming soon I am here.

Do you hear me when your friend turns to you

To ask forgiveness and trust?

Do I not forgive you always?

Do I not give you a merciful ear?

I am not coming soon I am here.

In this season I was born unto you

Fulfilling the promise of God’s care.

Look for me, listen to me…

I am not coming soon I am here.st adsz, jubilálok,

Miatta Tőled el nem válok.

Mert tudom, általa megtisztelsz,

Szenvedni egymagam úgysem engedsz.

Ezért könyörgöm mindenáron,

Jöjj, biztass, erősits, ezt várom.

Uram, Te vagy reményem, bizom Benned,

Légy segitségem!

Ahová tettél, ott szolgállak,

Ahová megsejtelek, ott csodállak.

Ahogy tudlak, úgy követlek,

Ha megbotlom, nem csüggedek.

Amim van, azért magasztallak,

Amim nincs, azért nem zaklatlak.

Ami munkám, megcsinálom,

A jó szót érte sose várom.

Nem sikerül, nem kesergek,

Másnap mindent újra kezdek.

Ha szenvedést adsz, jubilálok,

Miatta Tőled el nem válok.

Mert tudom, általa megtisztelsz,

Szenvedni egymagam úgysem engedsz.

Ezért könyörgöm mindenáron,

Jöjj, biztass, erősits, ezt várom.

Uram, Te vagy reményem, bizom Benned,

Légy segitségem!

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

 

A végtelen falban legyek egy tégla,

Lépcsõ, min felhalad valaki más,

Ekevas, mely mélyen a földbe ás,

Ám a kalász nem az õ érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

De szirmát ki nem bontja a virágnak,

S az emberek, mikor a mezõn járnak,

A virágban hadd gyönyörködjenek.

Legyek kendõ, mely könnyet töröl,

Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Legyek a fáradt pillákon az álom.

Legyek a délibáb, mely megjelen

És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,

Legyek a délibáb a ronaságon

Legyek a vén föld fekete szívébõl

Egy mély sóhajtás fel a magas égig,

Legyek a drót, min üzenet megy végig

És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

Egyszerû, durván összerótt ladik,

Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedû, mely végtelenbe sír,

Mig le nem teszi a mûvész a vonót.